Sebastiano Tomada

Tizedik éve kerül sor az iPhone Photography Awards (IPPAWARDS) nemzetközi versenyre, ahova bárki benevezhet iPhone-nal készített felvételeivel. Az IPPAWARDS az első és leghosszabb ideje tartó iPhone-verseny a világon. A héten került sor a 2017-es verseny eredményhirdetésére. Szokás szerint a zsűrinek nem volt könnyű dolga, 140 országból érkezett sok ezer képet kellett átnézniük, és kiválasztaniuk közülük a legjobbakat.

Brendan O Se

Az év fotója díjat egy New York-i fénykpész vehette át: az állókép két játszó kisgyereket örökít meg az iraki Qayyarah városában, döbbenetes kontrasztként egy égő olajtoronnyal a háttérben. Az első, a második és a harmadik díjat egy ír, egy szingapúri és egy kínai fotós kapta. Díjazott volt bőven rajtuk is, hiszen közel másfél tucatnyi kategóriában lehetett pályázni.

Kuanglong Zhang

ITT olvashatsz a nyertes fotósokról, ITT pedig a díjazott képeket tekintheted meg.

Forrás: fotoapparat.hu; hvg.hu; ippawards.com