A B-oldal fotókiállítás koncepciója az volt, hogy jól ismert külföldi és magyar albumok címéből kiindulva az alkotók újraértelmezték a kiválasztott lemezek borítóját, amelyet hazai zenészek és dj-k főszereplésével Szűcs Barbara lefotózott - szerepel a szervezők által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.

A kiállítás sikerrel zajlott a nyáron az Akvárium Klubban és a nagyobb fesztiválokon: a Telekom VOLT Fesztiválon, a Szigeten és a Strand Fesztiválon. A tárlat azzal a céllal jött létre, hogy a képeket a "fesztiválturné" után az alkotók és a szervezők - a VOLT Produkció és az Open Air Rádió stábja - elárverezzék, és az így befolyt összeget felajánlják a Baltazár Színháznak, amelynek színtársulata - Magyarországon egyedüliként - értelmi sérült színészekből áll.

A színház képviselői, színészei jelen voltak a kiállítás megnyitóján, és részt vesznek az árverésen is. Ezen licitálni a kiállított, fesztiválokat megjárt, eredeti és a képeken szereplő zenészek által dedikált fotókra lehet. A kiállítást Juhász Anna irodalmár, művészeti vezető nyitja meg, az árverést pedig Baksa-Soós Attila vezeti le.

Az jótékonysági ügyet támogató és a fotókon szereplő zenészek között szerepel Áron András, Makai László és Prepelicza Zoltán (Apey & the Pea), Baksa-Soós Attila, Bauxit, Dj Mango, Dj Marvin, Dj Titusz, Még5Milliárd (mind Bëlga), Frenk, Ganxsta Zolee, Kiss Tibi (Quimby), Korbucz Sonya (Sonya, KRSa (PASO), Zságer Balázs és Ligeti György (Zagar), Linczényi Márk (Kolin), Lovasi András (Kiscsillag), Minda Endre (Black Bartók), Marge, MC Kemon (Irie Maffia), (Pajor Tamás, Palotai Zsolt, Papp Szabolcs (Supernem), Pásztor Anna (Anna & the Barbies), Dagadu Sena, Szabó Csaba (Moog), Szűcs Krisztián, Vitáris Iván (Ivan & the Parazol), Wahorn András, ef. Zámbó István.

(Forrás:fotoapparat.hu;mti/Fotó:akvarium.hu)