Egész hétvégén ingyenes programokkal várják a szervezők a fotográfia iránt érdeklődőket az utcai konténerekben, a Capa Központban és a Mai Manó Házban.

Már harmadik alkalommal rendezzük meg a Fotóutca Fesztivált, mert úgy látjuk, mind a valós, mind a virtuális térben hatalmas érdeklődés övezi a kortárs fotósok alkotásait. A közösségi oldalak posztjaiból, a kommentekből jól látszik, hogy a fotókultúra egyszerre a kreatív ipar, a tömegkommunikáció és a modern művészet része, ráadásul ez a tendencia erősödik, mert e három terület nagyon fontos a fiatal generációk számára. A fesztivállal a fiatalok számára is jobban befogadható formában hozzuk össze a kortárs magyar fotó bemutatásra váró értékeit és a progresszív alkotások és meghatározó alkotók iránt aktívan érdeklődő, százezresre tehető nagyközönséget” – nyilatkozta Kőrösi Orsolya, a Capa Központ és a Mai Manó Ház ügyvezetője.

A nagyközönség számára is nyitott, de szűk körű workshopokon így szakemberektől lehet majd például a mobilfotózásról, az Instagram fotóról, az utcai fényképezésről, a kemogram készítésről vagy a gasztrofotóról is tanulni, vagy beszélgetni például a profi női vagy a vidéken dolgozó fotósok helyzetéről.

A Mai Manó Házban a Fotóművészeti Szabadegyetem előadásait lehet megtekinteni felvételről, de a remek gyerekprogramok mellett komolyabb témákkal is foglalkozunk majd. Tárlatvezetések, fotóskönyv kiállítás és a népszerű Mai Manó Túra is színesíti a hétvégét, és nagyon érdekesnek ígérkezik a péntek esti Mai Manó Flashback is, ahol Bimaxim exkluzív vj szettel vetíti be a Napfényműterem több falát, felhasználva Mai Manó fotóit és az aktuális kiállításunk; a Hórusz Archívum képanyagát is. A Susan Sontag életéről szóló dokumentumfilmet szombaton Réz András filmesztéta vezeti fel, a szórakozásról pedig a TÁP Színháztól kezdve, Speiz Boiz koncertjén át a kortárs táncelőadásig számos program gondoskodik.

A programokat ITT találod.

Forrás: maimanohaz.blog.hu; capacenter.hu; kép: welovebudapest.com