19 órától a Magnum Photos korábbi elnöke, jelenleg a World Press Photo egyik zsűrielnöke, Stuart Franklin tart angol nyelvű tárlatvezetést a 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon. Franklin volt, aki egyedüliként nemmel szavazott a végül az Év sajtófotójának választott, az ankarai orosz nagykövet elleni merényletet megörökítő képre. Véleményének a Guardian-ben is hangot adott.

A tárlatvezetés előtt, 18 órától Max Pinckers tart angolul előadást „Alexander és a meztelenségtől való félelem” címmel, amelynek középpontjában a fotográfus eddigi munkáiban megjelenő testábrázolás áll.

Az eseményt a Budapest Portfolio Review 2017 keretében rendezi meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. A program célja, hogy a már megalapozott tudással rendelkező professzionális fotográfusok neves szakemberekkel konzultáljanak képeikről, visszajelzéseket kapjanak és megmérettessenek. A konzulensek a magyar fotográfus szakma jeles képviselői, galeristák, művészettörténészek, valamint nemzetközi hírű szakemberek, fotográfiai intézmények, ügynökségek, szervezetek képviselői. Az általuk a legjobbnak ítélt fotográfusok kiállítási és továbbképzési szakmai lehetőségekben részesülnek, így a Capa Központ és a Magnum Photos közötti együttműködés részeként az ügynökség által kiválasztott hat fotós részt vehet az őszi Magnum Photos workshopon.

Jin és jövőbeni férje - a Lotus sorozatból, 2011 ” (Jin and her Future Husband, from the series Lotus, 2011)

 

Időpont: 2017.04.06 18:00-20:00
Helyszín: Capa Központ
A program nyelve angol.
A részvétel ingyenes.

Forrás: capacenter.hu