Bár az optikát APS-C szenzorhoz tervezték, mi a rendelkezésünkre álló Olympus OM-D E-M1 Mark II-vel próbáltuk ki. A mikro NégyHarmad rendszer APS-C-nél kisebb szenzora miatt figyelembe kell vennünk a következőket:
- APS-C szenzorhoz képest kisebb lesz a vignettálás
- APS-C szenzorhoz képest enyhébb lehet a torzítás is
- APS-C szenzorhoz képest kevésbé lesz jelentős a képsarki kóma
- APS-C szenzorhoz képest kisebb területtel lefedhető a teljes képmező (közelfotó)
- a sűrűbb pixelek miatt az objektív rajzolata felé olyan igény van, mint egy 30 Mpixeles APS-C szenzornál
Ezek miatt tehát aki APS-C szenzoros MILC-cel dolgozik, vegye figyelembe, hogy a sarkok az itt látottaknál egy hajszállal gyengébbek lehetnek, ugyanakkor 24 Mpixeles szenzornál kevésbé lesz lágy hatású a nyitott blendés kép (ha egyáltalán itt lágy lesz).
A Sigma elég érdekes gyújtótávolságot választott, amikor megalkotta a 60mm f/2,8 DN Art modellt. Ez ugyanis APS-C szenzorral 90 mm-nek, mikro NégyHarmadon kb. 120 mm-nek megfelelő látószöget ad. A kis telének minősülő fix objektívnek talán leginkább egy 100mm f/2 portréobjektív lenne megfeleltethető a full-frame szenzoros vonalon, legalábbis látószögben. A fényerő a Sigma objektívénél bár jó, nem kifejezetten nevezhető kiemelkedőnek. Ez persze meglátszik mind az alacsony tömegen, mind a kis méreten, de nyilvánvalóan az árcédulán is, így annak ellenére, hogy a felső kategóriás Art széria tagja, gyakorlatilag nem csak az amatőr fotósok, de még a hobbifotósok is simán megengedhetik maguknak.
Természetesen attól függően, hogy APS-C vagy m4/3 gépen használjuk, a kisfilmes ekvivalens mélységélesség is másnak adódik, előbbi esetben F4,2-nek, utóbbi esetbe F5,6-nak feleltethető meg. Persze mindez a 90, illetve 120 mm-nek megfelelő látószöggel együtt már egész jó portréobjektívet ad.